| Céljaink |
|
Az Alapítvány létrehozásának elsődleges célja, hogy e szervezet keretei között kerüljön kiaknázásra az területen tevékenykedni szándékozó tisztségviselők, ill. munkatársak hosszú idő alatt szerzett tapasztalata, széles körű ismeretanyaga, valamint a felhalmozódott tapasztalatokat és eredményeket – a kiemelkedően közhasznú szervezeti jogállásból adódó szélesebb körű törvényes lehetőségek kihasználásával – hasznosítsa a rászorulók számára, különösen az alábbi területeken:
Főbb céljaink
Alapítványunk alapvető és legfőbb célja a gyermek és ifjúságvédelem, valamint e prioritással szoros összefüggésben a fiatalok tolerancia küszöbének emelése, számukra diszkriminációmentes környezet kialakítása. További célunk a fiatalok magas fokú képzettségének elősegítése a munkaerőpiacon való érvényesülésük, foglalkoztatásuk érdekében. Célunk, hogy az Alapítvány az gyermek- és ifjúságvédelem terén minél szélesebb körben fejtse ki közhasznú tevékenységeit, melyek a fiatalok, pályakezdők érvényesülését hosszútávon is segítik, így az utánkövetés jótékony hatásai multiplikálódhatnak. Az Alapítvány gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő céljai továbbá, hogy
(Lásd: Projektjeink, Ifjúsági munka, Mural Painting Program)
Alapítványunk a gyermek- és Ifjúságvédelem mellett kiemelkedő feladatnak tekinti a jogvédő tevékenységet, a rászorulók részére történő jogsegélynyújtást, különös tekintettel a hátrányos helyzetű kistérségekben élőkre. Az állampolgárok jogtudatának fejlesztése érdekében az Alapítvány támogatja a mind szélesebb körben történő tájékoztatást, jogvitás ügyekben való közvetítést (mediáció). E tevékenység eredményeként valósult meg 2005 nyarán az Alapítvány azóta széles körben elterjedt „Mobil Jogsegély” Programja.
Az Alapítvány a jogi segítségnyújtó, bűnmegelőzési és áldozatvédelmi feladatainak ellátását a jogi segítői névjegyzékbe történő felvétel elnyerésére tekintettel végzi.
(Lásd: Mobil Jogsegély Program)
Az Alapítvány tevékenységeinek ellátása érdekében céljának tekinti tagjai személyes, segítő és szervezési készségeinek fejlesztését, hazai és külföldi eredmények, módszerek megismerését, oktatását és terjesztését, ezzel kapcsolatban az Alapítvány tagjainak folyamatos információ cseréjét, hazai és külföldi továbbképzést és kölcsönös tanulási lehetőségek biztosítását, rendezvények szervezését, együttműködésre és kapcsolatfejlesztésre törekedve az ezen témákkal foglalkozó hazai és külföldi partner szervezetekkel. Az Alapítvány céljainak és cél szerinti tevékenységeinek megvalósítását ingyenesen, térítésmentesen végzi a rászorulók számára. |

